Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sült csirkecomb

2010.01.03

Remek segítség a kezdő háziasszonyoknak a sütőzacskó. Több méretben kapható.

A csirkecombokat megtiszítjuk, és semmi más nem kell rá, csak sültcsirke fűszersó. Zsiradék nélkül készíthetjük, a hús saját levében fog megpárolódni.

A sütőt előmelegítjük max 200 oC. A befűszerezett combokat elhelyezzük a sütőzacskóba. A zárószalag segítségével jól összehúzzuk a zacskó száját. A felső felét néhányszor szurkáljuk meg. Tegyük a csomagot a grillező rácsra és helyezzük a sütő közepére. 

Kb egy óra kell neki, de jól ellenőrizhető, mert átlátszik a zacskó.

(Jól látható lesz sütés közben, hogy a hús alatt lé van. Ha 60-70 perc elteltével nem vesszük ki a sütőből, az első feltünő dolog a lé fogyatkozása lesz. Mikor a lé teljesen elfogy a hús kiszárad. )

Ha az étel elkészült óvatosan emeljük ki és helyezzük egy tálra, vagy sütőlapra. Ollóval fokozott óvatossággal vágjuk fel a zacskót, hogy a kiszökő gőz meg ne égesse a kezünket. A husokat csipesszel vagy bármi más tálaló eszközzel ami rendelkezésünkre áll kiszedjük, majd a zacskóban lévő lével meglocsoljuk. Ha csak a zacskó tetejét nyitottuk ki akkor a sarkát le tudjuk vágni és így könnyedén meglocsolhatjuk a húst sérülések és koszolás nélkül.

Ami még fontos:

Ha olyan sütőnk van, amiben van felső fűtőszál is, akkor mindenképp középre heyezzük a csomagot vagy inkább lejjebb, mert a keletkező gőz felfújja a zacskót és a felső fűtőszál kiégeti. Így pedig kiszökik a gőz belőle, amiben meg kellene puhulnia, ezért kemény, száraz sült lesz a végeredmény!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Sütő zacskó

(Joóné, 2010.07.04 11:10)

Kedves Vicus!
Köszönöm a hozzászólást!
Ha van kedved megoszthatsz pár receptet amit a sütőzacskóban készítesz el.
Üdvözlettel: Kriszti

kis konyha

(vicus, 2010.07.04 10:56)

Helló!
Bár én már nem vagyok kezdő házi asszony ,mégis nagyon szeretem a sűtő zacskót .Nincs vele nagy macera ,nem kell locsolgatni 1x-2x ránézek ,a husi nagyságától függően 60 -70 perc és kész az ebéd .Isten fincsi .